2016. ÉVI BESZÁMOLÓK

 

 

Utótalálkozó Kiskőrösön, Kiskőrös - 2016. október 8-11.

 

 

Nyári Találkozó Kerekdombon, Tiszakécske - 2016. augusztus 8-21.

Az idei augusztust is Kerekdombon töltöttük, csak úgy mint a múlt évben, és most sem kellett csalódnunk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen igazi strandidőben pihenhettünk. A pihenés mellett persze programokat is szerveztünk, nagy örömömre szinte mindenki aktív részvételével. 
Újításként, szőlőszemeket kellett fogyasztani kínai evőpálcikával! Ez mosolyt csalt az arcokra, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a várakozással ellentétben nagyon ügyesek voltak a résztvevők! Az első körben hármas holtverseny alakult ki, így döntő evésre került sor. Ezt Kálmán Józsi, már-már kínait is megszégyenítő gyorsasággal nyerte.
Nem maradhatott el a petanque bajnokság sem, hisz minden évben így tisztelgünk Buzády Gyuri, a BCC-egyik alapító tagja, valamint egykori alelnöke emlékének. A versenyen nagyon nagy csatákat láthattunk, fej - fej melletti küzdelmeket! Persze voltak akik teljesen kezdőként próbálkoztak, hozzáteszem nagyon ügyesen.Végül a második nap végén ismét Kálmán Józsi örülhetett, az idei évben az övé a bajnoki cím.
Majd csavarogni indultunk, a helyi városnéző kis vonat segítségével, bejártuk a várost, voltunk a Tiszánál, és persze külön kérésre a város összes körforgalmát kihasználtuk. Ezúton is köszönet a masinisztának, fantasztikus volt!
Mivel ismét sok volt a gyerkőc, nekik játékos versenyt hirdettünk. Nagy kacagások, sikítások kísérték a feladatokat. Mi elfáradtunk, ők nem! Persze a jutalom minden apró résztvevőnek járt. 
De sajnos eljött a vége, aki ott volt az remélem egy nagy élménnyel lett gazdagabb, aki nem, az sajnálhatja! Talán majd jövőre.
 Deverdics Gábor

 

 

 

Találkozó Tamásiban, Tamási - 2016. július 4-15.

Ha július, akkor Tamási. Elég nehezen indult, annál jobb lett. Végre az időjárás is mellénk állt, igazán nem panaszkodhatunk.  Az ismert problémák miatt, nem  számítottunk túl nagy létszámra, de úgy néz ki - ha lassan is de ki fogunk jutni a válságból. Végül is 22 egység képviseltette magát és abból  hét egység több mint tíz napot  töltött egyhuzamban a  kempingben. Több egység  töltött  el  öt napnál hosszabb időt, illetve maradt még tovább.  Megtörtént a hagyományos lángos sütés, ami azt hiszem megint jól sikerült. Az állandó „szakács” gárdán kicsit kellett változtatni, de megoldottuk a dolgot. Gondoltunk a gyerekekre is, akik hál istennek elég szép számmal voltak jelen. Kovács Palinak köszönhetően elmehettek a vadasparkba, a Pattinak köszönhetően pedig rajzolhattak. A Hajdú Évinek köszönjük a  nagyon jól sikerült tábortüzet, ahol a gyerekek egymás után mondtak verset, és énekeltek dalokat! Izgalmas volt a közös focimeccs nézés is, bár a végét már többen ágyból nézték, - ha  nézték. Azt hiszem jól sikerültek, igazán barátiak voltak az esti beszélgetések is, amik bizony késő éjszakákig tartottak. Ismét bővült a tagságunk, az új belépőket szeretettel köszöntjük a klubban, reméljük hosszú tagság lesz. Szerettük volna meglepni  Nagy Bálintékat, amikor levetítettük a BCC által szervezett esküvőjükről készült videót, de az sajnos a projektor hibája miatt nem volt igazán élvezhető. Elnézést érte. Végezetül meg kell köszönni a kempingnek, - azon belül a Szabinak a szívélyes vendéglátást , amivel azt hiszem nem volt probléma. Reméljük jövőre tudjuk folytatni. Én köszönöm minden résztvevőnek a megjelenést , hogy eljött és ott volt. 

Deverdics József

 

 

Bajai Találkozó, Baja - 2016. június 16-19. 

Június 16-án újra várta Baja az ide érkező kempingeseket a Galambos családdal egyetemben. 

A június hónapban újra megrendezésre került a bajai találkozó. Sok érdekes programmal várta a kempingeseket a Galambos család, akik mint eddig minden évben, vállalták a szervezést. 

A pénteki nap folyamán egy bicikli túrát ejtettek meg, ami végigvezetett a Sugovica partján egészen a Türr István kilátóig, onnan a Dunát átszelő Türr István hídon mentek át. Ekkor tartottak a túrázók egy kisebb pihenőt a Potyka csárdában, és a sör kesernyés ízű folyadékával oltották szomjukat. Az útvonal visszafelé már megegyezett, így a kempingesek még jobban agyukba véshették az itt található folyók nyújtotta gyönyörű panorámát. 

Másnap kocsiba szálltak, és Pörbölyön gyűltek össze, hogy egy közös vasutazásban vegyenek részt. Útjukat egy igazi gőzössel tették meg, miközben felfedezhették az erdőben élő állatokat. Egy tisztásnál szálltak le, ahol egy hangulatos tűz felett megsütötték az ebédjüket. Evés és egy kisebb pihenő után elmentek egy tanösvényen, míg rá nem bukkantak egy madárlesre, ahol egy jó ideig vizsgálták a szárnyasokat. A kaland után közösen fogyasztották el a vacsorát, ami nem volt más, mint a híres bajai halászlé melyet Galambos József és Nagy Géza közösen készítettek el. Ameddig az étel készült, addig a kempingesek egy nagy kivetítőn követhették az EB eseményeit. Az est zárásaképp megünnepelték nem egy, nem kettő, hanem három tag születésnapját. 

Vasárnap délelőtt a csapat tagjai evezni mentek, amit a Petőfi-szigeti körbeevezés jelentett. Élvezték a napsugarak érintését a bőrükön, a szél lágy simogatását és a hűvös víz cseppjeit, amit az előttük ülő figyelmetlen evezőcsapása hintett rájuk, miközben közösen viccelődtek, és a folyó tovább vitte nevetésük hangját. Jókedvüket még a sötét esőfelhők sem szeghették, ugyanis az eső beálltával egy közös főzőcskézésre gyűltek össze.

A pár napos kempingezést tovább színesítette a város adta lehetőségek, a piac és a Sugovica túloldalán megrendezett strand-fesztivál, melyen a zenekarok gyönyörű melódiái a kemping egész területén is hallhatók voltak. 
Galambos Viktória - Baja, 2016. Július 3.

 

 

Előalálkozó, Csisztapuszta - 2016. március 11-15. 

Már napokkal a találkozó előtt az időjárási előrejelzést böngésztük, mert szerettük volna jó időben kezdeni az idei éves kempingezést. A megérkezésünk és az első verebek (Zsuzsi és Zoli) üdvözlése után jó időben vártuk társainkat. A bátor és elszánt mag azért megérkezett és a somogyi társainkkal együtt már a fürdő vendégeinek is feltűnt, hogy itt bizony találkozó van. Indul a szezon! Szombatra már mindenki megérkezett és napközben  élvezte a fürdő áldásos hatását. Estére, Zsuzsi jó, forralt borral indította el az idei évadot. Míg a bor kitartott beszélgettünk, tervezget- tünk. Vasárnap ebédre vegyes pörkölt készült. Ki tudtunk ülni a megszokott módon, mert még a nap is kisütött. Most is addig maradtunk míg a bogrács üres nem lett. Jót főztél Zsuzsi , és  a "keverő" is jól végezte a dolgát! Ebben az időben kint a "banya" várta a fürdeni szeretőket, a kinti, nyitott a bátrabbakat, de a benti, fedett részen mindenki találhatott megfelelő hőmérsékletű vizet. Így sokszor a vízben ázva "váltottuk meg a világot". Hamar eltelt ez a pár nap és a végére még az idő is elromlott. Köszönjük a Fürdő vendégszeretetét! A többit a képek mesélik el.
Szommerné, Vera

 

Adok-veszek

Képek a BCC életéből

Aktuális idő

2024. október 12.